Nekem viszont ez volt az első japán tömegközlekedési élményem. 🚝🇯🇵

Amikor először érkeztem Japánba, még minden új volt. Az automaták, a bemondások, a jegykapuk, a rendezett peronok. És itt vettem meg az első Suica kártyámat is – egy Tokyo Monorail dizájnnal díszített változatot, ami a mai napig megvan.

A Tokyo Monorail 1964-ben, a tokiói olimpia előtt nyílt meg. Eredetileg azért építették, hogy gyors kapcsolatot biztosítson Haneda repülőtere és Tokió között, és több mint hatvan évvel később még mindig Japán egyik legforgalmasabb monorail-rendszere.

A vonal közel 18 kilométer hosszú, és Haneda repülőterét köti össze a Yamanote-vonalon található Hamamatsuchō állomással. A szerelvények akár 80 km/h sebességgel is közlekednek, miközben a pálya nagy része a város fölött vagy a Tokiói-öböl partja mentén halad.

Az ablakból kikötők, autópályák, raktárépületek és felhőkarcolók váltják egymást. Nem feltétlenül Tokió legszebb része tárul elénk – de talán éppen ezért olyan emlékezetes. Ahogy a monorail egyre közelebb visz a város szívéhez, az ember lassan felfogja, hogy valóban Japánban van.

Érdekesség, hogy a Tokyo Monorail nem a sokak által ismert függesztett monorail-rendszert használja. A szerelvények egy széles betongerendán futnak, tulajdonképpen "ráülnek" arra, és annak két oldalán vezetik őket a kerekek.

Azóta már számtalan kötöttpályás japán járművön utaztam. Shinkansenen, helyi vonatokon, villamosokon, metrókon, sőt még kábelvasúton is. Mégis, ha a japán vasutakra gondolok, valahogy mindig ez az út jut először eszembe.

Talán azért, mert nem csak egy közlekedési eszköz volt. Ez jelentette a határt a repülőtér és Japán között. Azt a néhány percet, amikor az ember először néz ki az ablakon, és rájön: „Tényleg itt vagyok.”

Nektek melyik volt az első japán vonat vagy tömegközlekedési eszköz, amire felszálltatok? 🚉