1994-ben a Toyota egyik leányvállalatánál, a Denso Wave-nél a Hara Masahiro vezette csoport kifejlesztett egy újfajta módszert az autóipari alkatrészek gyáron belüli nyomonkövetésére. Korábban hagyományos vonalkódokat használtak, de ezek csak kevés információt tartalmaznak, és nagyon precíz szögben lehet csak szkennelni őket. A munkások jelentős időt pazaroltak a különböző dobozokon található több vonalkód beolvasásával. Ezt megelégelve Hara-san csapata egy új típusú vonalkódot fejlesztett ki, ami már kétdimenziós, sokkal több adat tárolására alkalmas, a szkennelés sokkal gyorsabb és különféle szögekből is működik, valamint a vonalkód alkalmas az esetleges beolvasási hibák korrigálására. A módszernek a Quick Response Code (Gyors válaszú kód), azaz QR-kód nevet adták. Eredetileg csak az autóiparban használták, de apránként elterjedt a világban. A Denso Wave ugyanis nem védette le a technológiát, szabadon hozzáférhetővé tette, ami miatt több más logisztikai cég is átvette a használatát. A 2000-es években a kamerás okostelefonok robbanásszerű elterjedése az átlagfelhasználók körében is elterjesztette a QR-kódokat, elég csak a különböző névjegykártyákra, a prezentációk végén lévő elérhetőségekre, vásárolt eszközökhöz tartozó alkalmazások, vagy használati utasítások letöltésére szolgáló linkeket tároló vonalkódokra gondolnunk. Keleti országokban már jó ideje lehet QR-kódot beszkennelve fizetni, valamint szeptembertől már kis hazánkban is elérhetővé vált ez a módszer.